2013. június 26., szerda

94 rész

FANNY
Éreztem ebből botrány lesz de nem érdekelt csak mentem Justin után.Amíg Justin a belieberekkel foglalkozott a sajtó folyamatosan próbált hozzám férközni de Kenny hálistennek nem hagyta.Fogalmam sincs mit mondtam volna nekik.
Majd mikor Justin befejezte az autogramm osztogatást bementünk a csarnokb.
- a koncert holnp lesz ugye? * kérdeztem *
- igen én sem értem mi ez a sok ember itt * mondta Justin *
Majd a turné vezető szólt,hog minden készen áll a próbára.Olyan jo volt,hogy mindenkit ismerek és barátként üdvözölnek.
A próba nagyon jó volt..Justin még mindig istenien énekel.Az As Long As You Love Me közben folyton engem nézett.Bevallom felkavarta bennem az érzelmeket eléggé.
Próba vége után Justin napja szabad volt.Meghivott ebédelni.
- nem fura újra ez a közeg ? * kérdezte *
- de nagyon de jo értelembe * mosolyogtam *
- hiányoztál. * mondta Justin *
- öhmm * jöttem.zavarba *
A kinos helyzetemet két belieber mentette meg akik fényképet szerettek volna Justinnal.
- Justin indulhatunk? * Kérdezte Kenny *
- bocsi csajok mennem.kell * adott nekik egy egy puszit és elindultunk a kocsihoz *
Amint megérkeztübk a hotelhez én rohantam fel a szobámb,hogy elkerüljem a beszélgetést Justinnal.
JUSTIN
- na mizu? * kérdezte anya mikor beléptem a szobába *
- hülye vagyok.. *mondtm *
- nem értelek mi történt ?
- közöltem Fannyval hogy hiányzott,de én neki nem.. * törtem le *
- ezt mondta? * lepödött meg anya *
- nem mondta,de láttam
- Justiin hidd el Fanny beléd van zúgva még mindig én tudom..biztos forrásból tudom * kacsintottam a fiamra *
- Annától ? * lepödtem meg *
- igen,szóval ez az egész csak.rajtad múlik * biztatott anya *
FANNY
Egésznap a szobámba feküdtem,tvztem,olvastam a borzasztó pletykákat magamról.Legalább valami megnevetetett.Aztán egy értesitésem jött..Justin posztol egy szívet az üzenőfalamra..Kicsattantam a boldogságtól..de gomdoltm csak szórakozik ezért vissza írtam neki két szívet.
- Fanny vacsii * hallottam anyut *
Felkeltem az ágyról és elindultam az étterem felé.Mimdenki ott ült de Justin nem.Pizza volt a vacsi isteni volt.Justin nem jött le vacsizni biztos pihenni akar a koncert előtt.
Vacsora után úgy éreztem magam mint aki egy hete nem aludt.Lezuhanyoztam és bevetettem magam az ágyamba.Szinte másodpercek alatt elaludtam..
- jó reggeelt * jött be Pattie *
- már is reggel van ? * nyöszörögtem *
- bizony és délután 1 óra 2órs múlva koncert * mondta *
- nem megyek * vágtam rá *
- Fanny én tudom,hogy nem jó ez a helyzet így egyikötöknek sem de igazán kibékülhetnétek..láttom rsjtatok amit láttok * mondta Pattie *
Nem mondtam semmit csak cissza döltem az ágyba.És egy Jó megyeket mondtam.
Miután Pattie kiment vissza aludtam egy félórára Majd elkezdtem készülödni.Egy pink ruhét vettem fel. Kivasaltam a hajam és egy gyors smink.Aztán már szedtem is a lávaimat nehogy itt hagyjanak.
Mikor lementem már mindenki ott volt valószinü hogy csak engem vártak..
Egy kocsival mentünk Sco anya Pattie én.
A csarnokál rengetek lány állt.Nagy levegőt vettem és Patti után mentem.Sco adott pár interjut addig mi lányok szépen mosolyogtunk..majd meglepő dolog történt..Valaki egy orbitális nagy követ vágott hozzám..A fejemhez ksptam és vérszivárgott a halántékom mellett fél centivel.Vissza rohantam a kocsihoz és beültem..Zokogtam annyira megalázónak éreztem ezt az egészet..és a fejem is fáj elégé.Pattie utánam rohant.
- hátso ajtóhoz kérem * mondta Pattie *

Mikor oda értünk Justin és Kenny már ott várt minket.
- jól vagy? * ölelt mehüg Justin *
Nem birtam megszólalni egyszerűen nem jött ki hang a torkomon..Láttam Justinon,hogy retentően ideges és már koncert lemondásról beszél...de ezt nem rehette meg egy barom miatt..Justin a saját karjaivan vitt be az öltözőjébe és az ott lévő ágyra fektetett és Kennynek parancsba adta,hogy nem hagyhat magamra egy pillanatra sem.
JUSTIN
Megvártuk míg beengedik az összes beliebert és felmentem s színpadra még kezdés előtt.Feszült volt a hangulat..csend volt a csarnokban..ritka pillanat.
- Jó estét mindenkinek.Sajnos olyan dolog történt amit nem hagyhatok szó nélkül...Az egyik rajongóm már ha őt lehet így nevezni.. rettenetes dolgot müvelt.Azt az embert bántotta aki mindennél többet jelent nekem az anyukám után..Nem értem mért kell ilyen dolgokat csinálni..ha igazán szerettek engem elfogadjátok , hogy én Fannyt szeretem.Jó szorakozást swaaaagii
A koncert zökkenő mentesen zajlot majd rohantam az öltözőbe.
De csak annyit hallottam,hogy.
* HIVJÁTOK A MENTÖKET 

2013. június 24., hétfő

93.rész 15 komi:) és kövii:



L.A be az ut retenetesen hosszú volt elültem a popsimat.
Aztán leszálltunkékezdödött újra ez egséz...sajtómzéria..na hát nagyon jó..Anyumeg Scoo kézen fogva Justin a elől én megleghátul Pattievel.
Hallottam a kérdéseket és a megdöbbenéseket de mi csak mentünk a kocsink felé.

A hotel felé vettük az irányt izgatott voltam mer tudtam,hogy Kate apukája hoteljébe megyünk remélem találkozok Kateel.


A repülön eldöntöttem,hogy úgy fogok viselkedn mintha misem történt volna.

- dejavuuum van * mondtam nevetve *

aztán mindenki nevetett,csak Justin nem.

A szálloda előtt rengeteg rajongó állt.Mikor kiszálltam én is a  kocsiból láttam a meglepödött fejeket.Nagyon élveztem..és már láttam is magam előtt a holnapi újságok cimlapját..hihi

- hééé Katee * kiabáltam oda mikor beléptema hotel ajtaján és megláttam *
- neeeee * rohant oda hozzám * - ti megint együtt? * csodálkozott *
- de hogy is..anyám szedteössze Scoot * nevettem *
- jaaaj úgy örülök neked * ölelt meg *
- én iiis * öleltem vissza és egy puszit nyomtam az arcára 
- Szia Kate * jött oda Justin *
- hello nagy fiú * mondta Kate * - fuskacok holnap tuti ti leszteka cimlapon * nevetett *
- tudom * vágtuk rá tök egyszerre Justinnal *


_____
JUSTIN
______

- elképeztőmennyi ember van a hotel előtt * monndtam *
- mindenki imád téged * mondta anya *
- ja csak egy valaki nem * mormogtam *
- tesséék?* lepödöttmeg anya *
- minek kellett őt ellhozzni? mér nem hagytátok otthon? Tönkre tesz mindent..Láttom,hogy már túl van rajtam és fááj..*akadtam ki *
-áháá szóval Fannyról beszélsz..* mondta anya *
- ki másról..* forgattam a szemem *

Aztán elmentem zuhizni és eltette magátmindenki holnapra.


_______
FANNY
______


- jó reggelt * hallottam anyut ahogy benyit a szobámba *
- már reggel van? * nyavajogtam *
- igen és a reggeli hirek csak rád várnak * mondta anya nevetve *
- neeee * nevettem és felültem az ágyon *

Az iphonemot a kezembe vettem és felmentem az egyik bulvár oldalra..remek..

* Justin Bieber az turnéjára magával hozta az régiúj barátnőjét??

A népszerű tinisztár Justin Bieber gépe tegnap szállt le L.A-ban.Mikor kinyilt a gép ajtaja meglepődötség ült ki sokak arcára.Köztük a miénkre is..Elöször Justin majd Kenny,Pattie Scooter Fanny mamája Anna és FANNY..igeeen az a Fanny akivel Justin több mint fél évi együtt volt és szinte már mindenki a lánykérést várta.

Valyon mi lehet a közös utazás oka? Újra együtt az álom tinisztárpár? Vagy csak egy szimpla véletlen? Nem hiszük ..mindenesetre mi nyomon leszünk és beszámolunk minden érdekes inforól ..xxx *

- hahahaha * nevettem *
- megmondtam hogy ez lesz * mondta anya v
- nem csak te..kate is * mondtam *
- Ma nyilatkozunk Scooval,hogy együtt vagyunk.Kimagyarázunk benneteket * simogatta meg anya az arcom *
- Anyaa neee..térjetek ki a velünk kapcsolatoskérdésektől * kértem *

Jobb lesz ez igy hagy egyen mindenkit a fene ,hogy mi lehet ez.

Felöltöztem és lesétáltam a hotel étterem részébe..Justin egyedül ült..

- szia leülhetek? * kérdeztem *
- sziaa persze * mosolygot Justin *
-a mosolyod még  a régi * mondtam *
- és az jó vagy rossz? * kérdezte kajánmosollyal *
- nekem jó * kacsintottam Justinra *
- mai programod? * kérdezte Justin *
- nem tudom..* mondtam *
- hallottammit mondtál anyudnak,hogy ne nyilatkozanak rólunk..én arra gondoltam mi is fokozhatnánk ezt..gyere velem a próbára meg minden hova ..ugy mint rég * mondta Justin *
- hát oké mért ne * nevettem el magam *
- jó buli lesz  * nevetett *
- igy jó leszek? * kérdeztem és felálltam *

______
JUSTIN
______

- persze * mondtam *

Eszméletlenül gyönyörü ez a lány..Hogy hagyhattam ott..

-na menjünk * jött oda Kenny *
- és hova megyünk elöször? * kérdezte *
- a koncert helyszinre * mondtam *

Mikor a csarnokhoz értünk már Belieberek milliója állt kigyózósorokban.Kiléptünk a kocsiból és sikitás csapott meg minden oldalról.Nem volt kérdés előrántottam a filcem ésfelvettem a mosolyt ..osztogattam a képeket és az autogrammokat.

2013. június 9., vasárnap

92.rész 9 komi körül új :)




- ez vicc? * kérdeztem ledöbenve *
- megmagyarázzuk * mondta  anya láttam rajta ,hogy zavarba van *
- ti mióta?? * kérdeztem *

Szóval vázolom a helyzetet.Anya Scooter ölben ült.Elég intim helyzetben 

voltak..tehár valószinü,hogy együtt vannak.

-már egy ideje * mondta anya *
- o hát ez csodás * mondtam *


Annyira nem hatott meg hogy anyám Scooterrel jár.Legyenek boldogok.

- figyi Austin én haza megyek ha nem gond * mondtam *
- gyre elvelem enni legalább * mondta *
- oké egy mcdonaldsba benne vagyok * nevettem és ott hagytuk anyáékat *

Austin testőrével mentünk a kocsija felé.Láttam hogy néhány újságiró 

elégé meg van döbbenve és gondolom már alig várják,hogy 

kombinálhassanak.Lányok sikitoztak..és irigykedve néztek rám..Bevallom 

jól esett újra ebbe az életbe csöppeni.

Mekibe nem mertünk bemenni inkább csa a kocsiban ettünk.Sokat 

beszélgettünk és nagyon megdöbbentem Austin egy mondatán."Nekem Justin 

a példaképem "

Naneee..Mért vezet valahogy minden szál vissza Justinhoz.

Austinék haza vittek .

Bementem éslefeküdtem aludni.

______
JUSTIN
______

- hello Justin * mondta Scoo *
- hali teso * montam *
- már Fanny is tudja a dolgot * mondta Scoo *
- az szép..te mond csak tényleg azzal az Austinnal volt tegnap este ? * 

kérdeztem *
- igen ő vitte haza is * mondta Scoo *
- jaa az jó..* mondtam *

Nem tudom mi van velem mostanában egyre többet gondolok újra 

Fannyra.Sokkal könnyebb volt vele élni ezt az pörgös életet.Ő valahogy 

mindig megtudott nyugtatni és kitudta záratn velem a külvilágot.

______
FANNY
______


* pár hónappal későb *

Vázolom a helyzetet..2 hónap telt el..rengetteg minden történt..Justin 

világkörüli turnéra megy..anyu is elakar menni Scooval..Az öcsémet már 

haza is küldte apunak..ő neki igy jobb lesz,
Én rengetteget filózok azon,hogy menjek e vagy maradjak.Mindenki azt 

mondta hülye vagyok ha egy ilyen esélyt kihagyok..de azért Justin..fél 

éve nem láttam..valyon tudok vele haverként viselkedni..



- Fanny induljunk mááár * üvöltött anyu*
- mindjáár * üvöltöttem vissza *
- wáááááoo * képedt el anyu mikor lesétáltam *

Igen döntöttem elmegyekarra a világkörüli turnéra.És az indulás napján 

akaratlanul is dekicsiptem magam.Hosszú derékigérő hajam egyenesen 

kivassalv,sminkem fekete füstös ésa ruhám gyengéd fekete comközépig érő 

spagettipántos topp amire egy kis derékgérő farmer kabátott vettem 

fel.A lábamon pedig egy kék alacsony szárú converse.A fejemen pdig 

napszemcsi diszelgett.

- mi az? * kérdeztem*
- jól nézel ki * mondta anya mosolyogva *
- köööszi te is * nevettem *

Majd dudálásra lettünk figyelmesek.Kimentünk a gyomrom 

összeszorultféltem..

- hello csajok * szálltki Pattie a turnébuszból *
- szia rég láttalak * öleltem meg *
- hátigen régen többet láttuk egymást * nevetett Pattie é kicsit 

zavarba jöttem *
- szia kisláány * adott 2 puszit Scoo *
- szia apuci *mondtam nevetve *
- és hol a főszereplőnk? * kérdezte anya,tudtam,hogy Justinra gondol*
- még Jazzyéknál van majd megyünk érte * válaszolta Pattie *

Beszálltunk a turnébuszbaés elindultunk Jazzyékhez.Olyan régen láttam 

már a két kis pöttönt.kiváncs vagyok mekkorát nőttek.
A buszon leültem és hallgattam az iphonemon a zenéket.Elfeledkeztem a 

gondolatamba és arra eszméltem hogy eljátszon a OLLG megy..Fu de rég 

hallottam szeretem ezt a számot.
Mikor oda értünk Jazzyékhez mindenki leszállt a buszról de én nem 

aakartam gondoltam minnél később lttom meg..annál jobb..

- FANNYYYYYYYYy * rohant fel egy kis pöttömpanna a buszra 
- Jazmyn * öleltem meg *
- te nem jösz be? Ott van bent Justin is * mondta Jazmyn irtó édesen *
- nem megyek most * mondtam mosolyogva *
- de hát Justin is mondta,hogy olyan rég látott már téged * mondta *
- mondta? * kaptam fel a fejjem *
- ühü még reggel apának * mondta Jazzy *

smsem jött..* GYERE BE *  irta anyu.
Erőt vettem magamon Jazzy megfogta a keze és bementem

- sziasztok * léptem be a nappaliba *
- héé szia * ölelt meg Jeremy *
- szia jó látni * adott kér puszit Eri *

Justin nem láttam sehol.Leültem anya mellé.Jazzy folyton csak ott 

sürgött forgot körülötem.Annyira édes volt..Aztán a lépcsőn megláttam 

Justint Jaxonnal..Fura volt..tetoválások diszitették a testét..Mintha 

kicsit magasabb és izmosabb lett volna...szivem 222-el vert.Még mindig 

jó pasi...
Aztán mindenkinek egyesével köszönt...Mielőtt hozzám oda jött 

láttam,hogy filózott rajta..Aztán oda jött adott 2 puszit é 

kijelentette,hogy indulhatunk...

ELbúcsúztunk Jeremyéktől és a reptér felé mentünk.Az első koncert Los 

Angelesbe lesz..Nagyon örültem,hogy eljutok L.A-be.

2013. május 26., vasárnap

91 rész



* pár héttel később *


Elég durva dolgok derültek ki az elmúlt hetekben.Méghozzá az,hogy Justin és Noémi belezugtak egymásba ééés smároltak is.
Engem ez rettenetesen padlóra küldöt.Noémit vissza küldte anyu Magyarországra.

Justint a szakitássunk óta nem is láttam csak 2-3 x ha eljött értónk Pattieért mert ugye anyu és ő legjobb barátnők lettek.


* cseng *

-igen?* nyitottam ajtót *
- szia Fanny * mondta *
- Carlyyy * ugrottam a nyakába *
- figyelj csak ma ete koncim lez itt Kanadába jöhetnél * mosolygot *
- jól van naná hogy elmegyek * nevettem *

Még beszéltünk pársort.Justinról..is.

Később azon kezdte el gondolkodni,hogy valyon Justn is ott lesz e Carly koncertjén..Elvégre van közösszámuk.az élet kedvem elment de azt éreztem elkell mennem.

Bementem a fürdőbe és készülödni kezdtem.Gyoran lezuhanyoztam,megtörölköztem majd elkezdtem kivasalni a hajam.Szép egyenesre vasaltam a derékig érő fekete hajam.Majd elővettem a sminkes cuccaim és hatalmas fekete füstös szemet csináltam magamnak.Kisétáltam a fürdőből a szobám felé.Kinyitottamaruhás szekrényem és nzegettem a ruháim.Egy sima fekete combközépig erő toppot vettem fel,rá pedig eg farmer mellényt és egy fekete kis balett cipőt.

- csini * kacsintottam magamra a tükörbe *
- anya * kiáltottam *
- TESSÉK? *kiáltott vissza *
- jó leszek igy * krdeztem *
- tök életes és én? * kérdezte *
- te is * nevettem bár anyu nem árulta el hova megy *

Nem sokkal később megérkezet értem Carly söförje.Kicsit izgultam a kocsi uton.Mióta szakitottunk Justinnal nem voltam ilyen nag rendezvényem.
Megérkeztünk és milliónyi újságiró fogadott minket.Meg lepődtem arra számitottam hogy már elfelejtettek engem de sora rohamoztak a Justinhoz füzödő kérdésekkel.Én senkinek nem mondtam semmit csak 
bementem.

- csak,hogy itt vagy * üdvözölt Carly *
- huuu nagy a tömeg * mondtam nevetve *
- iigen igen hálistenek * mondta Carly * - anyukád hgy hogy itt van?* kérdezte Carly *
- nincs itt * mondtam meglepődve *
- de hogy neeem az előbb láttam Pattievel meg Scooterrel * mondta *
- az széééép * mondtam *

Aztán Carly a nyakamba akasztoott egy VIP jegyet hogy szabadon mozoghassak minden felé.Ő elment az öltözöjébe én meg elkezdtem felfedezni a csarnokot.Csak bolyongtam.


- hééééj * kiáltott valaki *
- hm? * fordultam hátra *
- te vagy Fanny ? * kérdezte *
- személyesen * mondtam mosolyogva *
- Austin Mahone * mondta és két puszit adott *

Fogalmam nem volt ki eza  fiú..azt sem tudtam eszik e vagy isszák.De aranyos volt.Teljesen elbüvölt a szeme és a szája.Elég jó féle volthogy a kortársaim szavaival éljek.

- hát örülök,hogy megismerhetlek * folytattam a beszélgetést *
- szintúgy * mondta * - én a VIPbe tartok jösz? *kérdezte *
- megyek * és elindultunk *

Még rengeteg időnk volt a koncert kezdéséig nagyon jól elbeszélgettem Austinnal.Kiderült,hogy ő egy angol srác akit nem régiben fedeztek fel.Mutatott is egy két számot amik irtóra tetszetek.Át is küldött az Iphonemr párat.

Lassan kezdetét vette a koncert.Azon gondolkoztam végig hogy ha Carly anyut láttaakkor hol lehet és minek van itt?

A koncertet iszonatosan élveztem egy bizonyospontig..

Carly Rae Jepsen - Justin Bieber: Beautiful...

Mikor ez a szám felcsendült a gyomrom összeszorult és hirtelen ideges lettem..

- menjünk? * nézet rám Austin *
- te maradj csak * mondtam és elindultam a folyosó felé *
- várj már * futott utánam Austin *
- ne haragudj de nem vagyok rá kiváncsi * mondtam kedvtelenül *
- én ezt elhiszem * ölelt meg * - gyere igyunk valamit *huzott a bár felé* 


Amikor én oda beléptem még a lélegzetem is elállt....


a helyesrásért ne haragudjatooook:)

2013. február 6., szerda

90.rész * 20 komi *

 
_____
Fanny
_____


Már a taxiban ültünk és hazafelé tartottunk.Anya Domi Noémi és én.Justinék másik taxival mentek.

- végre itthon * mondta anya *
- sokkal jobb itt mint Magyarországon * nevettem *

Bementünk a lakásba és Noéminek megmutattam mindent.Aztán Domit leraktuk aludni és neki álltunk vacsit főzni.

- Justin ? *nézet rám anya *
- mittudom én * vontam meg a vállam *
- mi van összevesztettek? * nézet rám anyu *
- nem, de hát láttod te is,hogy nem érdekli mi van velem..* mondtam *

Aztán anyu többet fel sem hozta a témát.Noémi csodálkozott mindenen ami Kanadába történik irtó cuki volt..Mindenről kérdezősködött.Vacsi után kint ültünk a teraszon és beszélgettem Noémivel.

- uristeeeen *sikított fel.Noémi *
- mi van? * néztem ijedten *
- az ott * mutatott át a szembe szomszédra*
- Carlyyy * üvöltöttem *
- Fanny te már itthon ? * kérdezte miközbe egymás felé mentünk *
- ma érkeztünk *öleltem meg *
- figyelj most rohanom kell de holnap hivlak szia * mondta Carly *

Mire vissza mentem a teraszunkra Noémi bement.Igy én is felmentem a szobámba és kidöltem az ágyon..
Szenvedtem..Justin nem keress fél napja..ez tőle szokatlan..nem birtam tovább írtam neki egy sms-t..csak ennyit ”?”

* csörr *

- szia * vettem fel *
- szia beszélnünk kell * mondta Justin.*
- mond * a szívem összeszorult..féltem attól ami most következik *
- sokat gondolkodtam rajtunk..és ne érts félre nem veled van a hiba..de én már nem érzek úgy mint régen..nem tudom veled akarok e lenni vagy nem...ezért egy darabig szüneteltessük a kapcsolatunkat. * mondta Justin *
- éreztem..* mondtam és kinyomtam a telefont*

Ledobtam a telefont az ágyra és zokogva rohantam le az emeletről.

- szakitott velem ,anyu * öleltem meg és zokogtam a vállán *
- Fanny Fanny nyugodj meg * szorított magához *
- anyaa,kidobott telefonba szakított velem,ezt nem élem túl * zokogtam *
- nyugodj meg *simogatta a hátam *
Nem tudtam megnyugodni.Életem szerelme épp az előbb mondta meg,hogy nem.akat tovább részt venni az életemben..és ez még nem elég telefonba..Nem kivánom senkinek ezt az érzést amit most én érzek.Kész vége romba dölt az életem..
_____
Noémi
_____

Az új szobámban ültem mikor hallottam.az unokanővérem zokogó hangját..Tudtam,hogy hatalmas a baj..és ez mind miattam történt..Én nem akartam.megcsókolni Justint..Olyan hirtelen ott termet az ajka az ajkaimnál..szörnyeteg vagyok..fájdalmat okoztam Fannynak..hogy nézek a szemébe...

______
Justin
______
- szakítottam Fannyval *mondtam és leültem az asztalhoz *
- rossz döntés volt * mondta anya *
- Noémit akarom. * mondtam.*
- nem vagy normális * mondta anya és ott hagyott..
Felmentem a szobámba és lezuhiztam irtam egy smst Noéminek.

_____
Noémi
_____

Már az ágyban feküdtem mikor smsem jött..
” Csak miattad ” írta Justin..
” Hagyj békén ” írtam vissza..


* 1 hét múlva *

_____
Fanny
_____

Lassan egy hete semmit nem hallottam Justinról..Nem hív,nem keress..
Még jó,hogy itt van nekem most Noémi.Annyira édes próbálja elterelnia  gondolataimat.
Imádom őt.

- na ma merre menjünk? * kérdezte Noémi *
- nem tudom,pláza? * kacsintottam *
- okééé,készülj addig megfürdök * mondta Noémi *

Bementem a szobámba és kiválasztottam mit vegyek fel.Túl sok kedvem nem volt kicsípni magam.Farmer topp egy fullcape napszemcsi és kész.
Mikor kész voltam ,átmentem Noémi szobájába..de ő épp telefonált ezért megálltam az ajtó előtt..

- mondtam,hogy ne hívj többet * mondta mérgesen *
- ....
- nem érdekel,hagyál békén,nem akarok semmit tőled * mondta még mérgesebben és kinyomta a telefont *

- kopkop * mondtam *
- na kész vagy? * csinált úgy mintha semmi nem történt volna *
- aham,mi volt ez az előbb? * kérdeztem *
- á..csak egy votl barátom nem hagy békén..
- volt barát? * gondolkoztam el..*
- aham na menjünk * fogta mega  kezem *

Plázába széthülyéskedtük magunkat..de engem nem hagyott nyugodni," a volt barát "..Noémi akkor mér beszélt angolul a telefonba? tudtommal soha sem volt külföldön..lehet jobb ha nem is tudom...